Bálint Sándor és az Eucharisztia Tisztelete

Bálint Sándor a XX. század egyik legismertebb néprajztudósa, aki szakrális szemlélettel kutatta Szeged népének és az alföldi kultúra népi, vallásosságának hagyományát. A hitvalló tudós életén és munkásságán keresztül megismerhetjük korának eucharisztia tiszteletét, a középkori Szegeden őrzött vérző szentostya forrásait és a szegedi Szent Vér tisztelet, valamint az eucharisztikus ereklye napjainkig fennálló örökségét.

Bálint Sándor Eucharisztia tisztelete című tárlatunk aktualitása Bálint Sándor jelenleg is tartó boldoggá avatási eljárása.

A kiállításon megismerkedhetünk a szegedi néprajztudós Eucharisztia tiszteltével, ennek tárgyi hagyatékával, valamint az Eucharisztiáról szóló kutatásaival, írásaival. Bálint Sándor dolgozta fel – többek között – egy, a középkori Szegedhez köthető eucharisztikus csoda, a vérző ostya történetét. A kegyhely, valamint felthetően a Szeged egykori ereklyéje is, ugyan a török időkben elpusztult, azonban a tisztelete tovább élt, ennek nyomait a neves néprajzkutató megtalálta.

Az időszaki kiállítás húsvétig tekinthető meg a látogatóközpont nyitvatartási idejében – keddtől vasárnapig 9 és 17 óra között.