1980. május 10-én halt meg „a legszögedibb szögedi”, Bálint Sándor néprajzkutató és művészettörténész. Halálának évfordulóján, május 10-én megemlékezést tartottak Szegeden, amely az alsóvárosi temetőben, Bálint Sándor sírjánál kezdődött, és a Fogadalmi templomban ért véget, ahol boldoggá avatásáért mutattak be szentmisét.

Az alsóvárosi temetőben, Bálint Sándor sírjánál kezdődő megemlékezés a Mátyás téren folytatódott, ahol a Karolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium növendékei adtak műsort.

A legszögedibb szögedire a tanintézmény főigazgatója emlékezett: „Sokat meséltek nekem Bálint Sándorról, megfogott édesanyjával való kapcsolata és a feleségéhez kötődő örök hűsége. Saját magát legszívesebben pedagógusként határozta meg, és ennek megfelelően a pályáról modern gondolatokat fogalmazott meg, melyek ma is aktuálisak. Példát mutatott rendíthetetlen hitével, és alázattal, méltósággal viselt meghurcoltatásával, szenvedéseivel” – idézte fel beszédében Mezeyné Szatmári Tímea, a Karolina-iskola főigazgatója. Az iskola állandó kiállítással és róla elnevezett tanteremmel őrzi Bálint Sándor emlékét; „szellemi öröksége jelen van a falaink között, vannak követői, örökségét visszük tovább” – mondta az intézményvezető.

Az idei megemlékezés volt az első, amelyen nem vehetett részt a 2024. augusztus 3-án elhunyt, boldoggá és szentté avatását szorgalmazó, kultuszát segítő Gyulay Endre püspök, aki imádságot is írt Bálint Sándor boldoggá avatásáért. „Add meg neki a hozzád hűségeseknek megígért mennyei örök életet, és add meg nekünk, hogy őt a boldogok között tisztelhessük, és így még inkább példaképünknek tarthassuk. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen” – szól az imádság, amelyet a jelenlévők együtt mondtak el.

Ezt követően koszorúkat helyeztek el Bálint Sándor mellszobránál.

Délután a Dóm téren tartottak koszorúzást, majd a Bálint Sándor-emlékverseny zárása és eredményhirdetése következett.

A megemlékezés szentmisével zárult, amelyet a Fogadalmi templomban tartottak, Bálint Sándor, „Szeged szentje” boldoggá avatásáért.

Forrás: Magyar Kurír

A cikk teljes terjedelmében elérhető: https://www.magyarkurir.hu/hazai/balint-sandor-ma-is-tanit-45-eve-elhunyt-neprajzkutatora-emlekeztek-szegeden

Categories:

Tags:

Comments are closed

Bálint Sándor
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.